A Fidesz Vas megyében idézi meg a kékcédulás választások szellemét
2012. augusztus 30. írta: kameszka01

A Fidesz Vas megyében idézi meg a kékcédulás választások szellemét

Rakosi-Orban4.jpg

Jövő héten Sárvárra utazik a Fidesz-KDNP frakció, ahol többek között az előzetes választói regisztráció bevezetésének lehetőségeiről is tárgyalnak majd. A ballib média szerint a Fidesz erős emberei és a KDNP is teljes mellszélességgel kiáll az alkotmányos aggályokat is felvető kezdeményezés mellett.

Akik józan ésszel követték végig a magyar politikai élet elmúlt két esztendejének történéseit, azok előtt már régen kirajzolódott, hogy a Fidesz 2010. május 12-e óta jóformán csak azon munkálkodik, hogy 2014-ben bármilyen áron megvédje hatalmát. A Fidesz szinte minden egyes, a választási törvénnyel kapcsolatos javaslatát erőből nyomta le az Országgyűlés torkán: teljesen logikátlanul átrajzolták a választási körzetek határvonalait és a világon egyedülálló módon  bevezették azt az intézkedést, hogy az egyéni választókerületben mandátumot nyerő jelölt után is jár majd töredékszavazat a győztes pártjának, az első és a második helyezett szavazatszáma közötti különbségnek megfelelően.

Amennyiben Sárváron rábólintanak az előzetes feliratkozáshoz kötött szavazási rendszerre, akkor a Kubatov-listák tömkelegével rendelkező pártok a regisztráció után -hónapokkal a voksolás előtt- gyakorlatilag kész választási eredménnyel rendelkeznek majd. A regisztráció után kezdődhet a szavazatrablás, így valószínűsíthető, hogy a Fidesz a Kereszténydemokratákkal karöltve minden idők egyik legmocskosabb választási kampányát készíti elő Vas megyében.

 

Rába Kálmán

A bejegyzés trackback címe:

https://rabakalman.blog.hu/api/trackback/id/tr144741855

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Butters Stotch 2012.08.30. 21:49:06

És mit tesz ez ellen a veszély ellen a Jobbik?

kameszka01 2012.08.30. 22:28:15

ellened mit lehetne tenni azt nem tudom!

Butters Stotch 2012.08.30. 22:34:35

Ennek a rajzfilmsorozatnak rengeteg szereplője van! ;-D