Hova tűnhetett a leköszönő kőszegi polgármester?
2014. szeptember 29. írta: kameszka01

Hova tűnhetett a leköszönő kőszegi polgármester?

 

huber_laszlo_121013_4c_2_custom_983x866.jpg

Huber László

 

Szeptember 22-én -e-mailben- polgármesterjelölti vitára szóló meghívót kaptam Tóth Gábortól, aki független jelöltként indul Kőszeg polgármesteri pozíciójáért. Több szempontot is mérlegelve szinte azonnal elfogadtam a kihívást, részvételi szándékomról szóló nyilatkozatomat szeptember 22-én, késő este juttattam el Tóth Gábor elektronikus postaládájába. Ma telefonon is egyeztettünk az eseménnyel kapcsolatban, abban is megállapodtunk, hogy a „vita” menetét meghatározó témakörök előzetes kijelölésére holnap délután kerül sor.

A mai napon sajnálattal értesültem továbbá arról is, hogy Huber László –leköszönő polgármester- még mindig nem reagált a meghívóra, pedig személyesen is ígéretet tett Tóthnak, hogy mindenképpen egyértelmű választ ad.

Remélem, Huber úrral minden a legnagyobb rendben van, és nem zárkózik el attól a lehetőségtől, hogy városunkra vonatkozó jövőbeni terveit a nagy nyilvánosság előtt is ismertesse. Mindenesetre, ha a kedves olvasók közül valaki találkozik vele, akkor kérem, mondja el neki: Kőszegen a polgármesterjelölti vita 2014. október 7-én, a tervek szerint a Jurisics-vár lovagtermében kerül megrendezésre. A közönség előtti dobogón három üres szék lesz a kezdéskor: Huber Lászlóé, Tóth Gáboré és Rába Kálmáné.

 

-rk-

A bejegyzés trackback címe:

https://rabakalman.blog.hu/api/trackback/id/tr176745353

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.