Nincs új a nap alatt: Kőszegen újra beterjesztik a három évvel ezelőtt elbukott "csendrendeletet"
2018. június 19. írta: kameszka01

Nincs új a nap alatt: Kőszegen újra beterjesztik a három évvel ezelőtt elbukott "csendrendeletet"

 

p434-24_1.jpg

fotó: kirandulastippek.hu

 

Kőszeg Város Önkormányzata 2015 márciusában vonta vissza azt az önkormányzati rendeletet, melyben korábbi intézkedésének köszönhetően a kőszegi vendéglátó üzletek éjszakai nyitva tartását korlátozta. Az akkori visszavonuló legfőbb mozgatórugója a 2015. március 15-én hatályba lépő -vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló- 2014. évi. CII. törvény volt, ebben ugyanis megfogalmazásra került, hogy a képviselő-testületnek nincs felhatalmazása a helyi vendéglátó üzletek nyitva tartásának korlátozására.

Aztán a Fidesz-kormány gondolt egy nagyot, majd 2016-ban az Országgyűléssel megszavaztatta a vasárnapi boltzár eltörlését. A kőszegi városfejlesztési bizottság egy kis fáziskéséssel ugyan, de kapott a lehetőségen, újra rendeletben szabályoznák a szeszesital-kimérést folytató üzletek nyitását és zárását Kőszegen. Az előterjesztés a szigorítást azzal indokolja, hogy a kőszegi vendéglátó üzletek működése során fellépő „problémákra” sok a panasz és rengeteg közérdekű bejelentés érkezik a Városházára. A legtöbb lakó a hangos zenére és a kocsiajtók csapódására panaszkodnak.

Az előterjesztés szerint a szeszesital-kimérést folytató kőszegi vendéglátó üzletek vasárnaptól csütörtökig 600-2300 óráig, pénteken és szombaton pedig 600-0200 óráig tarthatnának nyitva. Az üzletek nyitva tartásáról vezetett hivatalos nyilvántartás szerint a szigorítás csupán 9 vendéglátó egységet érint. Arról egyelőre nincs intézkedési terv, hogy a városatyák a turistaszezon kellős közepén milyen eszközökkel kergetnék el a vendégeket a népszerű kőszegi éttermek teraszairól.

 

-rk-

A bejegyzés trackback címe:

https://rabakalman.blog.hu/api/trackback/id/tr3014059202

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lusuka 2018.06.21. 13:09:42

Nagyszerű pénzkereseti lehetőségek, fotózással, forditással, sorozat és kép feltöltéssel, facebook profillal és minden mással: www.internetespenzkereses.info/